2012. március 17., szombat

Egy szép nap:)



Voltunk ma a picimmel a Budakeszi Vadasparkban. Annyira szép volt, jó meleg volt egész nap, nagyokat sétáltunk, állatok elég kevesen voltak, mármint a biológiai állatok, ember állat annál több:) Felmentünk a kilátóba, na mint kiderült tériszonyom van, majd szörnyet haltam, úgyhogy gyorsan lemásztunk róla:) Megtörtént az idei év első fagyizása is, az idényt punccsal avattam fel. Reggel nyolckor indultunk és délután ötre értünk haza. Nagyon elfáradtam, de nagyon klassz volt. Holnap 5-kor csörög az órám...megyek dolgozni...
Feltettem három képet. Egy csodaszép macskabaglyot, nagyon jó kép lett:) A picikémet, 100 éve nem láttátok, és magamat, ahogy a kicsinyem lefotózott:)

2012. március 15., csütörtök

Sokminden...:)




Második, harmadik képen megmutatom, hogy  így ballagnak az ovisok minálunk:) Hát, volt szerencsém, dolgoztam vele bőven, de megérte.
A kockás alapon fényképezett szépségekből, egy árvácskás terítő lesz majd, egyszer.... Az elsőn pedig a muffinos SAL-hoz a fonalaim:) Ma kezdem, óra indul, év végéig kell meglennie:)

2012. február 14., kedd

Fonalak...

Tudom, hogy kérdeztem már, de nem igazán kaptam rá kielégítő választ, habár tesztelni még eddig egyikünk sem tudott. Többféle hímzőfonal létezik kereskedelmi forgalomban, olcsóbb drágább árban. A muffinos mintámhoz szeretnék Vénus hímzőfonalat venni. A kérdés. 20 év múlva is ugyanabban a színben fog pompázni? A DMCnél csak a márkát fizetjük meg, vagy a fonal tartósságát is? Habár láttam már kész munkákat, ami elmúlt 100 éves is, mégsem tűnt fakónak, pedig akkor talán nem volt ilyen technológia:) Szóval ezeken szoktam a kicsi fejemben tépelődni. Nagyon érdekelne, hogy egy 80FT-os Puppets és egy 250FTos DMC közt mi a különbség. Csak a márka lenne? ( tudom ebben a két esetben tapintásbeli különbség is van) Hímeztem egy kispárnát Puppetsel, kimostam kb 5-ször, igencsak megfakult. Ebből levontam a következtetést miszerint a falon érné a nap, pár év alatt ugyanígy járna...vagy mégsem?

2012. február 12., vasárnap

Elkezdtem összeszedni a fonalakat, anyagot. Anyag megvan, 18as Aida lesz. Fonalak keservesen






hiányoznak, majd hétfőn beszerzem őket.
Annyira aranyos....:)

2012. február 7., kedd

Jó sokára...

Régen írtam, erre az oldalra, sokminden történt elmondani úgysem lehet. A multis oldalamat ímmel-ámmal vezetgettem. Egyik fogadalmam, hogy újra írni fogok mindkét oldalamra.
Találtam itt egy gyönyörűséges SALt, amibe jó lenne beszállni, annyira gyönyörű. Majd meglátom. Sok munkám van folyamatban, majd rendszerezem őket és sorban elkészítem mutogatom. Elvállaltam az ovis ballagótatyókat, 11 darab névre szóló tarisznya fog elkészülni. Dióhéjban ennyi, majd jelentkezem gyakrabban:) Puszi a maroknyi olvasómnak:)

2009. szeptember 18., péntek

Örököltem:)



Őszi ruhákat pakoltunk anyuval, amikor ezt a kincset találtuk. Még a nagymamám készítette. Horgolva van, nagyon szép. Enyém lett:)

2009. szeptember 15., kedd

Kéééész:)


Kész lettem a sünivel:)